fbpx

Ünnepi nyitvatartás

December 9-26-ig zárva vagyunk!

tovabbiinfo

 

 

Ünnepi nyitvatartás
December 9-26-ig zárva vagyunk!
tovabbiinfom

A Nightmare in Budapest története a megnyitás pillanatától

A Nightmare in Budapest 2011-ben nyitotta meg kapuit az amerikai horrorházak mintájára. Ezekben a házakban szinte csak hirtelen ijesztések vannak, viszont úgy éreztük, hogy ebből többet is ki lehet hozni.
Kitaláltunk rövidebb, 2-3 perces jeleneteket, hogy jóval többet adhassunk a hozzánk látogató horror rajongóknak. A vendégek visszajelzése alapján megerősítést nyert, hogy jó úton járunk, ezért még tovább mentünk.

koponya

A jelenetekbe beépítettük az interakciót is. Elkezdtünk kisebb feladatokat is adni a vendégeknek, mely egyben azt is jelentette, hogy a ne nyúlj semmihez szabályt át kellett gondolni. Úgy kellett kitalálni a helyszíneket és a műsort, hogy a félhomályban megvilágított szobákban még biztonságosabb legyen, ha a vendégeknek egy feladat keretein belül keresniük kell valamit.

demon
Természetesen most sem lehet mindenhez hozzányúlni, kizárólag akkor, ha a színészek erre utasítják a látogatókat. A szabályokat nyilvánvalóan a biztonságos üzemelés miatt mindenkinek be kell tartania! Aki nem tartja be a néhány fontos szabályt, 2 figyelmeztetés után kiküldjük.
Emellett párhuzamosan kialakult az is, hogy fizikai kontaktus is legyen a vendégekkel. Ez a dolog teljesen magától alakult így, elkezdtünk hozzáérni a látogatókhoz és a reakciók alapján ez emelte a műsor félelem szintjét, a vendégeknek pedig tetszett a dolog. A vendégeket nem bántjuk fizikailag, csak megfogjuk őket.

butcher

A fő műsorunk a „Nightmare”, melynél soha nincs előre kitalálva, hogy milyen karakterek várják a látogatókat. Ezt mindig az adott napon nyitás előtt találjuk ki, hogy melyik színész hol lesz és milyen jelenetet fog elődani. Van, hogy napközben jön egy új ötlet és változik meg a műsor sztorija, ezáltal eléggé változatos a programunk.

creature
A helyszín egy földalatti 400 négyzetméteres pince, ahol szobáról szobára haladnak a látogatók.
Valahol csak egy hirtelen ijesztés, valahol pedig egy 2-5 perces interaktív jelenet, szobánként eltérő, különálló, minden nap változatos történetek várják a vendégeket, ahol ők is részeseivé válnak a cselekménynek.
Nagyon sok múlik a vendégeken és az ő hozzáállásukon. Ha a vendégeken azt látjuk, hogy élvezik, félnek és ami a legfontosabb: benne vannak a játékban, akkor egy valóban tartalmas és izgalmas műsor a végeredmény. Azok, akik képtelenek beleélni magukat minimálisan egy-egy szituációba vagy provokálják a szereplőket (pl beszólogatnak vagy az „á engem úgysem lehet megijeszteni, ezért meg se próbálom magam átadni a történetnek” hozzáállással érkeznek hozzánk, esetleg bunkó módon viselkednek) nem igazán ajánljuk a horrorházat.

nun
A célunk, hogy egy igazán rémisztő, adrenalindús, látványos és izgalmas túrában legyen része a látogatóknak, amely maradandó élményt nyújt mindenkinek.
A programok magyar és angol nyelven is elérhetőek, így mára a Nightmare in Budapest a külföldi turisták egyik kedvenc attrakciója lett.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni mi is az a horrorház: Interaktív horrorszínház élő szereplőkkel, közvetlen közelről, csak neked!

dr sziklai

A horrortúra mellett ugyanazon a helyszínen 2 szabadulószobával is várjuk a vendégeinket. A szabadulós játékainknál nincs ijesztgetés, a helyszín sem olyan rémisztő. Viszont itt is számíthattok a horror lényeink megjelenésére, akik, ha kell segítségetekre sietnek vagy épp csak játszadoznak veletek kicsit...
Bármelyik programot is választjátok, előtte mindenképp érdemes időpontot foglalni. Vannak olyan napok, amikor nagyon sokan jönnek, így időpont nélkül nem garantált, hogy részt tudtok venni a programokon.